2008 Euroskills - Rotterdam

Euroskills verseny - Rotterdam, 2008. szeptember 18-20. - Asztalos (joinery) szakma

Az asztalos versenyen 8 versenyző vett részt.

A versenyen Magyarország, Hollandia, Portugália, Írország, Csehország, Szlovákia, Észtország és Litvánia versenyzői szerepeltek.

A versenyzőknek 18 óra állt rendelkezésre a versenyfeladat elkészítésére.

Az első és második nap 7-7 óra, a harmadik nap pedig 4 óra volt a versenyidő.

A versenyfeladat épületasztalos jellegű volt, a versenyzőknek egy íves ajtót és egy íves ablakot kellett elkészíteni.

A versenyfeladat 3 modulból épült fel, az első modul egy 1:1-es műhelyrajz elkészítése, a második modul az ajtó, a harmadik pedig az ablak.

A versenyzők számára a szervezők biztosították a gyalupadokat és az asztalosipari gépeket (kombinált gyalugép, leszabó körfűrészgép, asztalos körfűrészgép, szalagfűrészgép, asztalos marógép, láncmarógép, hosszlyukfúrógép, élcsiszológép), ezen kívül pedig a versenyzők használhatták a saját kéziszerszámokat és kézi kisgépeket is.

A pontozást minden versenynap végén a szakértők végezték az előzőleg kidolgozott pontozási kritériumok alapján. Az első versenynapon a műhelyrajz, a második napon az ajtó, a harmadik napon pedig az ablak került pontozásra.

Az ajtó és az ablak pontozása során a ragasztás előtt a szerkezeti kötések, ragasztás után pedig a külső felület, a méretpontosság és a felület kidolgozás került értékelésre.

A magyar asztalos szakmát Galambos Tibor versenyző képviselte, aki 3. helyezést ért el és bronzérmet szerzett.

Babanecz Csaba
okl. faipari mérnök
euroskills asztalos szakértő

Fotók

 

Linkek

skillshungary.hu
 

Letölthető anyagok

Euroskills joinery testprojekt

 

 

 

Globula NetStudio 2009